Gyógynövényteák várandósoknak

A gyógynövények felhasználása, alkalmazása a mindennapi életünk során, természetes, ősi jelenség az emberek körében. A gyógynövények, ahogy régen említették: füvek, egyszerűen minden problémára adnak tanácsot, megoldást. Emlékszem édesapám szavaira: "Amit az öregek tudtak, mondtak, az nem lehet rossz!" Így élek, és saját példámból okulva, azt mondhatom mindennél előrevalóbb gyógymód, főként ha idült bajokról, akut esetekről van szó, és ezért szükséges a tüneti csillapítás is. Nekem ez akkor segített, amikor már egyetlen antibiotikum sem volt képes használni. S bár az orvostársadalom azzal védekezik, azok az emberek, őseink, akik nem ismerték az új gyógyszerek tudományát, nagyon hamar elhaláloztak...nekik üzenem, hogy igazuk van, részben és elismerem, hogy van olyan helyzet, mikor már csak az általános orvoslás, remekei használhatnak...de azok az emberek, őseink, nálunk nehezebb körülmények között éltek, erejük teljében, hidegben, melegben, így katonáskodtak, szültek, mi pedig, az utódaik itt vagyunk, épen, értelmesen. Tudhattak valamit.

Szerencsére egyre többen térnek vissza ezekhez a módokhoz és gyógyszert csak akkor vesznek be, ha már végképp szükséges. Úgy érzem ez a helyes, hiszen így nagy gond esetén az ember legalább nem lesz immunis, mint sokat szedett orvosságok esetében. Az alábbiakban azokat a gyógynövényeket fogom felsorolni, amik a várandósság idején szükségesek lehetnek, illetve a szülést követően alkalmazhatók. Forrásul tapasztalat és természetesen több szakirodalom szolgált. Azonban szeretném mind közül kiemelni a Rápóty- Romváry: Gyógyító növények című könyvet, gyakorlatilag tanulmányt.

A várandósság körüli fáradalmakra, erősítő teaként az apróbojtorjánfüvet, csipkebogyót és cickafarkfüvet ajánlom. Álmatlanság ellen ezekben a nehéz hónapokban az ánizsmag, borsosmentalevél, csipkebogyó, és kamilla főzetei szolgálhatnak. Aki krónikusan szenved az álmatlanságtól, figyelje meg, hogy elég káliumot visz-e be szervezetébe. Ezt jól pótolhatja, ha naponta elfogyaszt egy banánt.

Visszatérő probléma lehet a székrekedés is, az édeskömény, amely jó szélhajtó, aranyvesszőfű, bodzabogyó segíthetnek ez esetben. Továbbá fontos rendszeres, rostdús táplálkozás.

A gyomor ideges zavarait a cickafark, citromfű, kamilla, ánizsmag, mentalevél könnyíthetik könnyű langyos tea formájában.

Depresszió ellen, feszültség oldására a legjobb ha sétál, a napsütést élvezi, esetleg meditáljon. Ha úgy érzi ezt szeretné kiegészíteni valamivel leginkább a citromfüvet ajánlom teaként, esetleg a kamilla, cickafark, borsosmenta, orbáncfű teákat. Valamint jól eshet, ha levendula olajat párologtat.

Megfázás ellen, a nátha elkerülésére kamilla, hársfa fogyasztható, esetleg a kasvirág, ha hozzá tud jutni nem alkoholkivonatos formában is. E mellett ügyeljen a vitaminbevitelre is.

A szülést követően megint csak az erősítés, roborálás kerül középpontba. Ezen kívül a tejelválasztás jelenthet gondot, amelyre ánizsmagot, édesköménymagot, csalánlevelet javasolnék. A csalán a hólyag, vese meghűlése esetén is alkalmazható, mert kiváló tisztító hatású.

A gyógynövények alkalmazásnál két dologra kell odafigyelni. Egyik, hogy az adott növény milyen egyéb anyagokat tartalmaz még az adott probléma elleni hatóanyagokon kívül, milyen egyéb hatása van, a másik, hogy mekkora mennyiségben fogyaszthatja az adott füvet. A fentiekben felsorolt teák, főzetek nagyobb részt, azt lehet mondani semmiben sem ártalmasak a megfelelő mennyiségben, ennek ellenére mivel mindenkinek a saját felelőssége ez, kérem konzultáljon erről szakértővel: természetgyógyásszal, orvossal, a herbáriák szakképzettjeivel. Ez természetesen nem csak a várandósság alatt fontos, hanem azt követően a szoptatás alatt is, mert ekkor is rengeteg anyag átkerül a gyermek, a pici szervezetébe az anyatejjel együtt.

A teákat egyébként naponta kétszer javaslom fogyasztani egy-egy csészével, 3-5 nap után mindig hagyjon 1-2 nap szünetet az adott növényt illetőleg. Egyszerre, egyidejűleg csak a 1-2 növényt fogyasszon, kivéve ha azt a keveréket szakember állította össze, tehát speciális teakeverékről van szó. A teákat úgy készítjük, hogy forrás után a vízbe tesszük a növényeket, s hagyjuk ezt 10-15 percig hűlni, egyben az egész keveréket (ha filteres teát választ, akkor duplázza meg ezt az időt). Ezután kiemeljük a növényi részeket, s a teát végül langyos állapotban fogyasztjuk. Ha kedve van egy kis érdekességhez, akkor szerezzen be az adott teának megfelelő aromájú illóolajat, meg fog lepődni, az illat még jobban kihozza a tea ízét és a hatást is fokozza ezzel, mert egyszerre két módon is szervezetébe jut a növény gyógyító tartalma. Az aromák egyébként elég magasan, a harmadik rezgéssíkon is hatnak az aurában, tehát hatásuk valóban komoly, mély gyógyulást ígér.

Kellemes teázást, kellemes pillanatokat!